Post by Kre'Dhok on Oct 2, 2008 11:27:48 GMT -5
Faj: Yautja
Név: Kre'Dhok
Nem: hím
Rang: Insider
Kaszt: Asassin Predator (Hunter)
Szül. ido: ismeretlen
Szül. hely: Gwargon
Kinézet: 187 cm magas, Szokatlanul rövid fekete haj, vékony testalaktú
Jellem: Elõbb mindíg a fejét használja, éppen ezért nem dönt könnyen
Kre'Dhok története
A Gwargon-on születtem, nem messze a központi bolygótól és itt született meg a testvérem is.
Kre’Whar magas volt és izmos, amíg én alacsony és gyenge. Nem is remélhettem hogy igazi harcos lesz belõlem. Azonban mégis gyökeret vert szívemben a remény. –Ha eleget edzek és gyakorlok a bátyámmal, talán lesz esélyem, esélyünk. Hosszú idõ telt el így az edzésekkel. Egymással harcoltunk, kisebb állatokat ejtettünk el az erdõben. Azután egy nap sikerült leterítenünk egy Wachan-medvét. Úgy véltük eljött az idõ és nevelõnk elé álltunk.
-Harcosok akarunk lenni, nagy és híres vadászok. –mondtuk.
Thagi, a nevelõnk szomorúan csak a fejét rázta.
-Ti sosem lehettek vadászok- kezdte, -mert azok vérszomjasak és csak kedvtelésbõl ölnek, néha még értelmes lényeket is. Régen törzsünk alapítói látták ezt, s megundorodtak tõle. Azóta csak pilótákat és tudósokat nevelünk az ifjakból. –fejezte be.a rövid történetet.
Nagyon elszomorodtunk ezt hallva. Egy jó darabig fel is hagytunk az edzésekkel.
Egyszer azonban különös dolog történt; vadászok jöttek a Gwargon-ra –igazi vadászok, akik sok történetet meséltek az IGAZI vadászokról. Meséltek olyan Yautjákról is akik értelmes lényekre vadásznak kedvtelésbõl. Ezeket csak úgy emlegették mint a „rossz vér hordozói”. Ekkor értettük meg hogy õseink nem valódi vadászokat láttak régen, hanem ezeket a bûnözõket akikrõl a hozzánk jött vadászok undorral és megvetéssel beszéltek. Felébredt hát újra bennünk a remény. Amint a vadászok elmentek újból nekikezdünk a tréningnek és elhatároztuk hogy a legközelebbi alkalommal amikor vadászok jönnek hozzánk jelentkezünk tanoncnak hogy bebizonyíthassuk rátermettségünket.
VÉGRE! Elérkezett a nap, amire már oly régóta vártunk. Egy vadászcsapat érkezett hozzánk nagy hõsökkel a soraikban. Tizenkilencen álltunk ki eléjük hogy õseink útjára léphessünk. Mindketten büszkén viseltük a Wachan-medve agyaraiból és karmaidól készített nyakláncainkat. A többieken nem volt semmilyen trófea. –Hát jó, ti elégedjetek meg azzal hogy másodrangú Yautják lehettek, –gondoltam magamban –de én (mi) vadász leszek (vadászok leszünk).
A vadászok vezetõje –Kwadhar –végigment az általunk állt sorfal elõtt, jól szemügyre vett mindannyiunkat. Amikor elém és a taestvérem elé ért, meghökkenve állt meg. Büszkén húztuk ki magunkat hogy jól láthassa a „trófeáinkat”
-Az meg mi, ott a nyakatokban? –kérdezte.
-Wachan-medve agyar. – válaszoltuk szinte egyszerre.
-És minek az nektek? –kérdezte, miközben végignézett rajtunk.
-Hogy bebizonyítsuk rátermettségünket. –válaszolta Kre’Whar.
-Harcosok akarunk lenni. –tettem hozzá.
A nagy vadász egy pillanatig döbbenten állt, azután égtelen röhögésben tört ki. A társai is nevettek. -RAJTUNK NEVETNEK –ismertük fel keserûen.
A vadász elhalgatott, majd komoran ránk nézett.
-A ti bolygótok, a ti törzsetek nem vadászokat ad nekünk, hanem pilótákat és tudósokat. –mondta.
-Nem vagytok harcosok. –tette még hozzá.
A kijelentése arcul csapásként ért mindkettõnket.
Nem, az nem lehet. Nem ezért edzettünk annyit, nem ezért készültünk testben és lélekben a vadásszá válásra.
-Mi is vadászok akarunk lenni, mint ti. –mondtam.
Erre úgy törölt szájon hogy hanyatt estem.
-Csak akkor beszélj, ha kérdeznek. –förmedt rám.
Kre’Whar védelmezõn elém állt, tekintetét mélyen belefúrta a vadászéba, úgy mondta:
-Engedd meg nekünk hogy bizonyítsunk. Ha elbukunk az úgyis az életünkbe kerül.
-Legyen hát. –mondta végül a vadász. –Bizonyíthattok a következõ vadászaton, de addig is ti végzitek majd az alja munkát a hajón. Így is vállaljátok?
Megalázó munka, de a végén a dicsõség vár ránk. Egymásra néztünk, majd bólintottunk. Összecsomagoltuk csekély ingóságainkat, búcsút vettünk nevelõnktõl, másnap hajnalban pedig már indultunk is a távoli csillagok felé.
A hajón az igérethez híven mi végeztük el a leg alantasabb feladatokat; kezdve a közös hálóterem takarításától egészen a latrinák pucolásáig. A vadászjelöltekkel egy teremben aludtunk ugyan, de fekvõhely persze nem jutott nekünk. De ez sem számított, tudtuk hogy egyszer eljön a mi idõnk és akkor bebizonyítjuk bátorságunkat.
Sok idõ telt el így, de végre eljött a nagy nap. Felsorakoztunk a hajó nagytermében, a siklódokk tõszomszédságában. Mindenki felcsatolta az ikerpengéit és ki-ki választott magának még egy fegyvert. Nekünk persze „véletlenül” nem maradt csak egy kar-computer (elsõsegély készlet nélkül) és egy lándzsa. Kre’Whar magához vette a lándzsát, de nekem már nem maradt semmi. Ekkor vettem észre a sarokba hajítva egy rozsdás ikerpengét, aminek az egyik pengéjét sav marta el. Jobb híján ezt csatoltam a másik karomra. (ugyis régóta szerettem volna kipróbálni, milyen két ikerpengével harcolni)
Testvérem kérdõn nézett rám, de én bólintottam.
-Jól elleszek így. –mondtam. Így hát övé lett a kommunikátor-számítógép.
Kre’Whar szemébe néztem mielõtt felvettök a maszkunkat. –Együtt nem veszíthetünk. –ezt súgta a tekintete. Igen, együtt legyõzhetetlenek vagyunk!
Mivel elég sokan voltunk, siklóval vittek le minket a bolygóra. Természetesen Kwadhar vezette a vadászatot. A feladat egyszerû volt; a tapasztalt vadászokból álló csoportnak el kellett fognia egy királynõt, a többieknek a bejáratokat kellett biztosítaniuk. A fõbejáratot négyen, a másik két nagyobb járatnyílást ketten-ketten kellett hogy õrizzék. Persze mi ketten kaptuk a leghátsó, legkisebb járatot, ahol alig volt mozgás. Amint a fõ csapat elérte a királynõ termét, az öszes dolgozó eltûnt a környékrõl.
-Na, ebbõl sem lesz trófea. –jegyezte meg Kre’Whar.
Épp mikor ezt kimondta, megremegett a lábunk alatt a talaj és õ a mélybe zuhant.
Én szerencsére el tudtam kapni egy közeli fa kiálló léggyökerét. Kimásztam a jukból és lenéztem.. Kre’Whar nagyot esett, de szerencsére nem volt túl mély a gödör. Lenéztem rá –Sok szerencsét a kijutáshoz. –mondtam magamban.
Ekkor zaj ütötte meg a fülem. A hátam mögül, az erdõböl jött. Gyorsan felugrotam az egyik fa ágai közé és onnan néztem, mi történik. Alig hittem a szememnek; két ’mber katona ment el alattam, egyenesen a barlangnyílás felé tartottak. Nemsokára el is tüntek az alagútban, mintha ez természetes lenne nekik. –Mi a fenét keresnek ezek itt? –morfondíroztam és épp le akartam ugrani a fáról, amikor két másik katona bukkant fel a barlang szájában egy furcsa kézikocsit tolva. Amikor alám értek, az egyik megtorpant és felnézett (Pont rám nézett!), majd megszólalt: -Idegen életforma bemérve. –mondta üresen kongó fémhangján. –Gépember. –villant át az agyamon és már ugrottam is.
Az egyik pengepárral a fegyverét metszettem ketté, a másikat belemélyesztettem a mellkasába. Az igazi ’mber rögtön felém fordult és rám lõtt, de a lövedékek nagy részét a szintetikus test fogta fel. A vállamat még így is eltalálta. Nem volt kedvem megvárni amíg végez velem, ugyhogy bevetettem magam a közeli fák közé.. A katona utánam jött. Egyre csak jött, mintha ez is fémbõl lett volna.
Felfelé, a barlangnyílás felé tettem egy kerülõt, hátha elveszíti a nyomom, de csak nem tudtam lerázni. Kiértem a fák közül. Elõttem egy nagy szikla állt valami kõpárkányon, amögé rejtõztem, de elõtte még odadörzsöltem a sebem az egyik távolabbi kõhöz. Alig hogy elrejtõztem, már jött is az ’mber.
Bejött a tervem, odafordult a kis kõhöz. –Most végezhetek vele. –gondoltam, de amint odaért rögtön megpördült, mintha megérezte volna a jelenlétem.
Lövésre emelte a fegyverét, de ekkor egy lándzsa vágódott a bordái közé.
-Kre’Whar lándzsája, -gondoltam -hát kijutott. A fegyver még elsült az ’mber kezében, de a robbanótöltet szerencsére nem engem talált el, hanem a sziklát, ami mögött megbújtam az imént.
Ekkor ordítás hallatszott lentrõl.-A testvérem ordítása. Egy csapatnyi dolgozó jelent meg a barlangnyílásban. Hat idegen –ennyi ellen egyedül semmi esélye –gondoltam, majd egy terv kezdett el körvonalazódni elõttem.
Ledobtam neki a lándzsáját. Egy kicsit távolabb esett tõle, pont ahogy elterveztem. Hátralépett hogy elérje a fegyvert. Ekkor dobtam a dolgozók közé a katona tetemét. A terv bejött, a dolgozók megzavarodtak a közéjük esett hullától.
-Most rájuk lökhetem a sziklát. –gondoltam, de a Xenomorphok hirtelen viszahúzódtak a járatba, mintha megérezték volna, mi vár rájuk. Egy, náluk jóval magasabb idegen vette át a dolgozók helyét. –Praetorian. –villant be az elnevezés. Ha ez eléri Kre’Whar-t, neki vége.
Nekifeszültem hát a sziklának, ami hamarosan engedett. Legurult a domboldalon, egyenest a hatalmas idegenre, s egyben eltorlaszolta a járatot is.
Leugrottam hogy megézzem, Kre’Whar jól van-e és akkor láttam meg AZT.
A szikla alatt egy Tojásrakó feküdt szétlapulva. –NE, EZ NEM LEHET! Megöltük a királynõt. Ezt a szégyent nem tudom mivel moshatnám le, mert az én hibám volt, ez kétségtelen.
-Mindkettõnk hibája. -Tette a vállamra egyik kezét testvérem. -Hogyan hozhatnánk ezt helyre?
Ráadásul Kre’Whar lába eltört amikor a vergõdõ királynõ elkapta és elroppantotta. –Talán az emberek kézikocsijában találhatunk valamit, amivel sínbe tehetjük –gondoltam. Kinyitottam a kocsi tetejét és meglepõdve hõköltem hátra.
-Ez... ezzel talán kiengesztelhetjük a vadászokat. –A kocsiban három tojás állt sztázismezõben...
Mire visszatértem hozzá a jó hírrel, testvérem merevítõket készített a lábához ládzsájából, ami eltört. -a lezuhanó szikla törte ketté.
Egymást támogatva értünk el a megbeszélt landoló-pontra, de ott –mintha eddig nem lett volna elég –szörnyû látvány fogadott minket. Egy megcsonkított vadász feküdt ott haldokolva. Elmondta hogy csapdába csalták õket az ’mberek. Automata lõállások és gépemberek tucatjai várták õket ott, ahol dolgozóknak kellett volna lenniük. Mindenkit lemészároltak, csak Õ tudott elmenekülni, súlyos sebbel. Szótlanul halgattuk végig, s mire végére ért mondandójának megérkezett a sikló. Gyászos hangulatban tettük fel a hõs vadászt a siklóra, s beszálltunk magunk is. Magunk mögött hagyva ezt az elátkozott bolygót.
A hajón közölték velünk hogy ügyünkben egy Elder Arbitátor dönt majd, hiszen nem csak kárt okoztunk, de szereztünk három tojást is.
Napok teltek el, s most itt térdelünk az Arbitátor elõtt. Az Õ kezében van az életünk...
De már nem számít hogy mi lesz at itélet, mert egymásnak , s magunknak bebizonyítottuk, hogy érünk annyit, mint egy igazi vadász...
Fegyverek és felszerelések: Maszk/Sisak, Könnyû páncél, Álcázó, Orvosi készlet, Hordozható plazmaágyú, Plazmakarabély, Glaive, Karmoló, Plazmapisztoly
Név: Kre'Dhok
Nem: hím
Rang: Insider
Kaszt: Asassin Predator (Hunter)
Szül. ido: ismeretlen
Szül. hely: Gwargon
Kinézet: 187 cm magas, Szokatlanul rövid fekete haj, vékony testalaktú
Jellem: Elõbb mindíg a fejét használja, éppen ezért nem dönt könnyen
Kre'Dhok története
A Gwargon-on születtem, nem messze a központi bolygótól és itt született meg a testvérem is.
Kre’Whar magas volt és izmos, amíg én alacsony és gyenge. Nem is remélhettem hogy igazi harcos lesz belõlem. Azonban mégis gyökeret vert szívemben a remény. –Ha eleget edzek és gyakorlok a bátyámmal, talán lesz esélyem, esélyünk. Hosszú idõ telt el így az edzésekkel. Egymással harcoltunk, kisebb állatokat ejtettünk el az erdõben. Azután egy nap sikerült leterítenünk egy Wachan-medvét. Úgy véltük eljött az idõ és nevelõnk elé álltunk.
-Harcosok akarunk lenni, nagy és híres vadászok. –mondtuk.
Thagi, a nevelõnk szomorúan csak a fejét rázta.
-Ti sosem lehettek vadászok- kezdte, -mert azok vérszomjasak és csak kedvtelésbõl ölnek, néha még értelmes lényeket is. Régen törzsünk alapítói látták ezt, s megundorodtak tõle. Azóta csak pilótákat és tudósokat nevelünk az ifjakból. –fejezte be.a rövid történetet.
Nagyon elszomorodtunk ezt hallva. Egy jó darabig fel is hagytunk az edzésekkel.
Egyszer azonban különös dolog történt; vadászok jöttek a Gwargon-ra –igazi vadászok, akik sok történetet meséltek az IGAZI vadászokról. Meséltek olyan Yautjákról is akik értelmes lényekre vadásznak kedvtelésbõl. Ezeket csak úgy emlegették mint a „rossz vér hordozói”. Ekkor értettük meg hogy õseink nem valódi vadászokat láttak régen, hanem ezeket a bûnözõket akikrõl a hozzánk jött vadászok undorral és megvetéssel beszéltek. Felébredt hát újra bennünk a remény. Amint a vadászok elmentek újból nekikezdünk a tréningnek és elhatároztuk hogy a legközelebbi alkalommal amikor vadászok jönnek hozzánk jelentkezünk tanoncnak hogy bebizonyíthassuk rátermettségünket.
VÉGRE! Elérkezett a nap, amire már oly régóta vártunk. Egy vadászcsapat érkezett hozzánk nagy hõsökkel a soraikban. Tizenkilencen álltunk ki eléjük hogy õseink útjára léphessünk. Mindketten büszkén viseltük a Wachan-medve agyaraiból és karmaidól készített nyakláncainkat. A többieken nem volt semmilyen trófea. –Hát jó, ti elégedjetek meg azzal hogy másodrangú Yautják lehettek, –gondoltam magamban –de én (mi) vadász leszek (vadászok leszünk).
A vadászok vezetõje –Kwadhar –végigment az általunk állt sorfal elõtt, jól szemügyre vett mindannyiunkat. Amikor elém és a taestvérem elé ért, meghökkenve állt meg. Büszkén húztuk ki magunkat hogy jól láthassa a „trófeáinkat”
-Az meg mi, ott a nyakatokban? –kérdezte.
-Wachan-medve agyar. – válaszoltuk szinte egyszerre.
-És minek az nektek? –kérdezte, miközben végignézett rajtunk.
-Hogy bebizonyítsuk rátermettségünket. –válaszolta Kre’Whar.
-Harcosok akarunk lenni. –tettem hozzá.
A nagy vadász egy pillanatig döbbenten állt, azután égtelen röhögésben tört ki. A társai is nevettek. -RAJTUNK NEVETNEK –ismertük fel keserûen.
A vadász elhalgatott, majd komoran ránk nézett.
-A ti bolygótok, a ti törzsetek nem vadászokat ad nekünk, hanem pilótákat és tudósokat. –mondta.
-Nem vagytok harcosok. –tette még hozzá.
A kijelentése arcul csapásként ért mindkettõnket.
Nem, az nem lehet. Nem ezért edzettünk annyit, nem ezért készültünk testben és lélekben a vadásszá válásra.
-Mi is vadászok akarunk lenni, mint ti. –mondtam.
Erre úgy törölt szájon hogy hanyatt estem.
-Csak akkor beszélj, ha kérdeznek. –förmedt rám.
Kre’Whar védelmezõn elém állt, tekintetét mélyen belefúrta a vadászéba, úgy mondta:
-Engedd meg nekünk hogy bizonyítsunk. Ha elbukunk az úgyis az életünkbe kerül.
-Legyen hát. –mondta végül a vadász. –Bizonyíthattok a következõ vadászaton, de addig is ti végzitek majd az alja munkát a hajón. Így is vállaljátok?
Megalázó munka, de a végén a dicsõség vár ránk. Egymásra néztünk, majd bólintottunk. Összecsomagoltuk csekély ingóságainkat, búcsút vettünk nevelõnktõl, másnap hajnalban pedig már indultunk is a távoli csillagok felé.
A hajón az igérethez híven mi végeztük el a leg alantasabb feladatokat; kezdve a közös hálóterem takarításától egészen a latrinák pucolásáig. A vadászjelöltekkel egy teremben aludtunk ugyan, de fekvõhely persze nem jutott nekünk. De ez sem számított, tudtuk hogy egyszer eljön a mi idõnk és akkor bebizonyítjuk bátorságunkat.
Sok idõ telt el így, de végre eljött a nagy nap. Felsorakoztunk a hajó nagytermében, a siklódokk tõszomszédságában. Mindenki felcsatolta az ikerpengéit és ki-ki választott magának még egy fegyvert. Nekünk persze „véletlenül” nem maradt csak egy kar-computer (elsõsegély készlet nélkül) és egy lándzsa. Kre’Whar magához vette a lándzsát, de nekem már nem maradt semmi. Ekkor vettem észre a sarokba hajítva egy rozsdás ikerpengét, aminek az egyik pengéjét sav marta el. Jobb híján ezt csatoltam a másik karomra. (ugyis régóta szerettem volna kipróbálni, milyen két ikerpengével harcolni)
Testvérem kérdõn nézett rám, de én bólintottam.
-Jól elleszek így. –mondtam. Így hát övé lett a kommunikátor-számítógép.
Kre’Whar szemébe néztem mielõtt felvettök a maszkunkat. –Együtt nem veszíthetünk. –ezt súgta a tekintete. Igen, együtt legyõzhetetlenek vagyunk!
Mivel elég sokan voltunk, siklóval vittek le minket a bolygóra. Természetesen Kwadhar vezette a vadászatot. A feladat egyszerû volt; a tapasztalt vadászokból álló csoportnak el kellett fognia egy királynõt, a többieknek a bejáratokat kellett biztosítaniuk. A fõbejáratot négyen, a másik két nagyobb járatnyílást ketten-ketten kellett hogy õrizzék. Persze mi ketten kaptuk a leghátsó, legkisebb járatot, ahol alig volt mozgás. Amint a fõ csapat elérte a királynõ termét, az öszes dolgozó eltûnt a környékrõl.
-Na, ebbõl sem lesz trófea. –jegyezte meg Kre’Whar.
Épp mikor ezt kimondta, megremegett a lábunk alatt a talaj és õ a mélybe zuhant.
Én szerencsére el tudtam kapni egy közeli fa kiálló léggyökerét. Kimásztam a jukból és lenéztem.. Kre’Whar nagyot esett, de szerencsére nem volt túl mély a gödör. Lenéztem rá –Sok szerencsét a kijutáshoz. –mondtam magamban.
Ekkor zaj ütötte meg a fülem. A hátam mögül, az erdõböl jött. Gyorsan felugrotam az egyik fa ágai közé és onnan néztem, mi történik. Alig hittem a szememnek; két ’mber katona ment el alattam, egyenesen a barlangnyílás felé tartottak. Nemsokára el is tüntek az alagútban, mintha ez természetes lenne nekik. –Mi a fenét keresnek ezek itt? –morfondíroztam és épp le akartam ugrani a fáról, amikor két másik katona bukkant fel a barlang szájában egy furcsa kézikocsit tolva. Amikor alám értek, az egyik megtorpant és felnézett (Pont rám nézett!), majd megszólalt: -Idegen életforma bemérve. –mondta üresen kongó fémhangján. –Gépember. –villant át az agyamon és már ugrottam is.
Az egyik pengepárral a fegyverét metszettem ketté, a másikat belemélyesztettem a mellkasába. Az igazi ’mber rögtön felém fordult és rám lõtt, de a lövedékek nagy részét a szintetikus test fogta fel. A vállamat még így is eltalálta. Nem volt kedvem megvárni amíg végez velem, ugyhogy bevetettem magam a közeli fák közé.. A katona utánam jött. Egyre csak jött, mintha ez is fémbõl lett volna.
Felfelé, a barlangnyílás felé tettem egy kerülõt, hátha elveszíti a nyomom, de csak nem tudtam lerázni. Kiértem a fák közül. Elõttem egy nagy szikla állt valami kõpárkányon, amögé rejtõztem, de elõtte még odadörzsöltem a sebem az egyik távolabbi kõhöz. Alig hogy elrejtõztem, már jött is az ’mber.
Bejött a tervem, odafordult a kis kõhöz. –Most végezhetek vele. –gondoltam, de amint odaért rögtön megpördült, mintha megérezte volna a jelenlétem.
Lövésre emelte a fegyverét, de ekkor egy lándzsa vágódott a bordái közé.
-Kre’Whar lándzsája, -gondoltam -hát kijutott. A fegyver még elsült az ’mber kezében, de a robbanótöltet szerencsére nem engem talált el, hanem a sziklát, ami mögött megbújtam az imént.
Ekkor ordítás hallatszott lentrõl.-A testvérem ordítása. Egy csapatnyi dolgozó jelent meg a barlangnyílásban. Hat idegen –ennyi ellen egyedül semmi esélye –gondoltam, majd egy terv kezdett el körvonalazódni elõttem.
Ledobtam neki a lándzsáját. Egy kicsit távolabb esett tõle, pont ahogy elterveztem. Hátralépett hogy elérje a fegyvert. Ekkor dobtam a dolgozók közé a katona tetemét. A terv bejött, a dolgozók megzavarodtak a közéjük esett hullától.
-Most rájuk lökhetem a sziklát. –gondoltam, de a Xenomorphok hirtelen viszahúzódtak a járatba, mintha megérezték volna, mi vár rájuk. Egy, náluk jóval magasabb idegen vette át a dolgozók helyét. –Praetorian. –villant be az elnevezés. Ha ez eléri Kre’Whar-t, neki vége.
Nekifeszültem hát a sziklának, ami hamarosan engedett. Legurult a domboldalon, egyenest a hatalmas idegenre, s egyben eltorlaszolta a járatot is.
Leugrottam hogy megézzem, Kre’Whar jól van-e és akkor láttam meg AZT.
A szikla alatt egy Tojásrakó feküdt szétlapulva. –NE, EZ NEM LEHET! Megöltük a királynõt. Ezt a szégyent nem tudom mivel moshatnám le, mert az én hibám volt, ez kétségtelen.
-Mindkettõnk hibája. -Tette a vállamra egyik kezét testvérem. -Hogyan hozhatnánk ezt helyre?
Ráadásul Kre’Whar lába eltört amikor a vergõdõ királynõ elkapta és elroppantotta. –Talán az emberek kézikocsijában találhatunk valamit, amivel sínbe tehetjük –gondoltam. Kinyitottam a kocsi tetejét és meglepõdve hõköltem hátra.
-Ez... ezzel talán kiengesztelhetjük a vadászokat. –A kocsiban három tojás állt sztázismezõben...
Mire visszatértem hozzá a jó hírrel, testvérem merevítõket készített a lábához ládzsájából, ami eltört. -a lezuhanó szikla törte ketté.
Egymást támogatva értünk el a megbeszélt landoló-pontra, de ott –mintha eddig nem lett volna elég –szörnyû látvány fogadott minket. Egy megcsonkított vadász feküdt ott haldokolva. Elmondta hogy csapdába csalták õket az ’mberek. Automata lõállások és gépemberek tucatjai várták õket ott, ahol dolgozóknak kellett volna lenniük. Mindenkit lemészároltak, csak Õ tudott elmenekülni, súlyos sebbel. Szótlanul halgattuk végig, s mire végére ért mondandójának megérkezett a sikló. Gyászos hangulatban tettük fel a hõs vadászt a siklóra, s beszálltunk magunk is. Magunk mögött hagyva ezt az elátkozott bolygót.
A hajón közölték velünk hogy ügyünkben egy Elder Arbitátor dönt majd, hiszen nem csak kárt okoztunk, de szereztünk három tojást is.
Napok teltek el, s most itt térdelünk az Arbitátor elõtt. Az Õ kezében van az életünk...
De már nem számít hogy mi lesz at itélet, mert egymásnak , s magunknak bebizonyítottuk, hogy érünk annyit, mint egy igazi vadász...
Fegyverek és felszerelések: Maszk/Sisak, Könnyû páncél, Álcázó, Orvosi készlet, Hordozható plazmaágyú, Plazmakarabély, Glaive, Karmoló, Plazmapisztoly